Ésaiás próféta könyve 14:1-32 KARB1908 - Bible AI

¹Mert könyörül az Úr Jákóbon, és ismét elválasztja Izráelt, és megnyugotja őket földjükön; és a jövevény hozzájok adja magát, és a Jákób házához csatlakoznak;

²És felveszik őket a népek, és elviszik őket lakhelyökre, és Izráel háza bírni fogja őket az Úr földén, szolgák és szolgálók gyanánt; és foglyaik lesznek foglyul vivőik, és uralkodnak nyomorgatóikon.

³És majd ama napon, a melyen nyugalmat ád néked az Úr fáradságodtól és nyomorúságodtól és ama kemény szolgálattól, a melylyel szolgálnod kellett,

⁴E gúnydalt mondod Babilon királya felett, és szólsz: Miként lőn vége a nyomorgatónak, a szolgaság házának vége lőn!

⁵Eltörte az Úr a gonoszok pálczáját, az uralkodóknak vesszejét.

⁶A ki népeket vert dühében szüntelen való veréssel, leigázott népségeket haraggal, kergettetik feltartózhatlanul.

⁷Nyugszik, csöndes az egész föld. Ujjongva énekelnek.

⁸Még a cziprusok is örvendenek rajtad: a Libánon czédrusai [1†] ezt mondják: Mióta te megdőltél, nem jő favágó ellenünk.

⁹Alant a sír megindul te miattad megérkezésedkor, miattad felriasztja árnyait, a föld minden hatalmasit, felkölti székeikről a népek minden királyait;

¹⁰Mind megszólalnak, és ezt mondják néked: Erőtlenné lettél te is, miként mi; hozzánk hasonlatos levél!

¹¹Kevélységed és lantjaid zengése a sírba szállt; fekvő ágyad férgek, és takaró lepled [2†] pondrók!

¹²Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!

¹³Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet [3†] hegyén messze északon.

¹⁴Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.

¹⁵Pedig a sírba szállsz alá, sírgödör mélységébe!

¹⁶A kik látnak, rád tekintenek, és elgondolják: Ez-é a föld ama háborgatója, a ki királyságokat rendített meg?

¹⁷A ki a föld kerekségét pusztasággá tette, városait lerontá, és foglyait nem bocsátá haza!

¹⁸A népeknek minden királyai dicsőségben nyugosznak, kiki az ő sírjában,

¹⁹Te pedig messze vettetel sírodtól, mint valami hitvány gally, takarva megölettekkel, fegyverrel átverettekkel, sziklasírba leszállókkal, mint valami eltapodott holttest!

²⁰Nem egyesülsz velök a sírban, mert elpusztítád földedet, megölted népedet: nem él sokáig a gonoszok magva [4†] sem!

²¹Készítsetek öldöklést az ő fiainak atyáik vétkéért, hogy fel ne keljenek, és örökségül bírják e földet, és városokkal töltsék be e földnek színét!

²²És felkelnek ő ellenök, szóla a seregeknek Ura, és kivágom Babilon nevét és maradékát, fiait és unokáit, szól az Úr;

²³És a sündisznónak örökségévé és álló vizek tavává teszem azt, és elsöpröm azt a pusztítás seprőjével, szól a seregeknek Ura.

²⁴Megesküdött a seregeknek Ura, mondván: Úgy lészen, mint elgondolám, úgy megy véghez, mint elvégezém:

²⁵Megrontom Assiriát földemen, és megtapodom hegyeimen, és eltávozik róluk igája, [5†] és terhe válláról eltávozik.

²⁶Ez az elvégezett tanács az egész föld felől, és ez ama felemelt [6†] kéz minden népek fölött.

²⁷Mert a seregek Ura végezte, és ki teszi azt erőtelenné? Az ő keze fel van emelve; ki fordítja el azt?

²⁸A mely esztendőben meghalt Akház király, akkor lőn e jövendölés.

²⁹Ne örvendj oly nagyon Filisztea, hogy eltört a téged verőnek vesszeje, mert a kígyó magvából baziliskus jő ki, a melytől szárnyas sárkány származik.

³⁰És legelnek a szegényeknek elsőszülöttei, és a szűkölködők bátorsággal nyugosznak; és én kivesztem gyökeredet éhséggel, és maradékodat megölik.

³¹Jajgass kapu, kiálts város! remeg egész Filisztea, [7†] mivel füst jő észak felől; és nem marad el seregeiből egy sem!

³²És mit felelnek a népek követei? Azt, hogy az Úr veté meg a Sion alapját, és abban bíznak népe szegényei.