Ésaiás próféta könyve 42:1-25 KARB1908 - Bible AI

¹Ímé az én szolgám, [1†] a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek.

²Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán.

³Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, [2†] a törvényt igazán jelenti meg.

⁴Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak [3†] tanítására.

⁵Így szól az Úr Isten, a ki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, a ki [4†] lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak:

⁶Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek szövetségévé teszlek, [5†] pogányoknak világosságává.

⁷Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczből kihozzad, és [6†] a fogházból a sötétben ülőket.

⁸Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak [7†] nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.

⁹A régiek ímé beteltek, és most újakat hirdetek, mielőtt meglennének, tudatom [8†] veletek.

¹⁰Énekeljetek az Úrnak [9†] új éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a szigetek és azoknak lakói.

¹¹Emeljék fel szavokat [10†] a puszta és annak városai, a faluk, a melyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kősziklák lakói, a hegyeknek tetejéről kiáltsanak.

¹²Adják az Úrnak a dicsőséget, és dicséretét hirdessék a szigetekben.

¹³Az Úr, mint egy hős kijő, és mint hadakozó felkölti haragját, kiált, sőt rivalg és ellenségein erőt [11†] vesz.

¹⁴Régtől fogva hallgattam, néma voltam, magamat megtartóztatám: most mint a szülő nő nyögök, lihegek és fúvok!

¹⁵Elpusztítok hegyeket és halmokat, és megszáraztom minden fűvöket, szigetekké teszek folyamokat, és tavakat kiszáraztok.

¹⁶A vakokat oly úton vezetem, a melyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, a melyeket nem tudnak; előttök a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velök, és őket el nem [12†] hagyom.

¹⁷Meghátrálnak és mélyen megszégyenülnek, a kik a bálványban [13†] bíznak, a kik ezt mondják az öntött képnek: Ti vagytok a mi isteneink!

¹⁸Oh, ti süketek, halljatok, és ti vakok, lássatok!

¹⁹Kicsoda vak, ha nem az én szolgám? [14†] és olyan süket, mint az én követem, a kit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint az Úr szolgája?

²⁰Sokat láttál, [15†] de nem vetted eszedbe; fülei nyitvák, de nem hall.

²¹Az Úr igazságáért azt [16†] akarta, hogy a törvényt nagygyá teszi és dicsőségessé.

²²De e nép kiraboltatott és eltapodtatott, bilincsbe verve tömlöczben mindnyájan, és fogházakban rejtettek el, prédává lettek és nincs szabadító; ragadománynyá lettek és nincsen, a ki mondaná: add vissza!

²³Ki veszi ezt [17†] közületek fülébe? a ki figyelne és hallgatna ezután!

²⁴Ki adta ragadományul Jákóbot és Izráelt a prédálóknak? Avagy nem az Úr-é, a ki ellen vétkezénk, és nem akartak járni útain és nem hallgattak az Ő törvényére?

²⁵Ezért ontá ki reá búsulásának haragját és a had erejét; körülte lángolt az, de ő nem értett; és égett benne, de nem [18†] tért eszére!