1Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere: [1†]
2Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda néki: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e [2†] jeleket, a melyeket te teszel, hanem ha az Isten van [3†] vele.
3Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan [4†] nem születik, nem láthatja az Isten országát.
4Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?
5Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.
6A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az.
7Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.
8A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod [5†] honnan jő és hová megy: így van mindenki, a ki Lélektől született.
9Felele Nikodémus és monda néki: Mimódon lehetnek ezek?
10Felele Jézus és monda néki: Te Izráel tanítója vagy, és nem tudod ezeket?
11Bizony, bizony mondom néked, a mit tudunk, azt mondjuk, és a mit látunk, arról teszünk [6†] bizonyságot; és a mi bizonyságtételünket el nem fogadjátok.
12Ha a földiekről szóltam néktek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekről szólok néktek?
13És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, a ki a [7†] mennyből szállott alá, az embernek Fia, a ki a mennyben van.
14És a miképen felemelte Mózes a kígyót [8†] a pusztában, akképen kell az ember Fiának [9†] felemeltetnie.
15Hogy valaki hiszen ő benne, el ne veszszen, hanem örök [10†] élete legyen.
16Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, [11†] hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
17Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a [12†] világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.
18A ki hiszen [13†] ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.
19Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság [14†] e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának.
20Mert minden, a ki hamisan cselekszik, gyűlöli a [15†] világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek;
21A ki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő [16†] cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.
22Ezután elméne Jézus az ő tanítványaival a Júdea földére; és ott időzék velök, és keresztele.
23János pedig szintén keresztel vala Énonban, Sálemhez közel, mert ott sok volt a víz. És oda járulának és [17†] megkeresztelkedének.
24Mert János még nem vetteték [18†] a tömlöczbe.
25Vetekedés támada azért a János tanítványai és a judeaiak között a mosakodás felől.
26És menének Jánoshoz és mondának néki: Mester! A ki veled vala a Jordánon túl, a kiről te [19†] bizonyságot tettél, ímé az keresztel, és hozzá megy mindenki.
27Felele János és monda: Az ember semmit sem vehet, [20†] hanem ha a mennyből adatott néki.
28Ti magatok vagytok a bizonyságaim, hogy megmondtam: Nem vagyok én a [21†] Krisztus, hanem hogy ő [22†] előtte küldettem el.
29A kinek jegyese van, vőlegény az; a vőlegény barátja pedig, a ki ott áll és hallja őt, örvendezve örül a vőlegény szavának. Ez az én örömem immár betelt.
30Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.
31A ki felülről [23†] jött, feljebb való mindenkinél. A ki a földről való, földi az és földieket szól; a ki a mennyből [24†] jött, feljebb való mindenkinél.
32És arról tesz bizonyságot, a mit látott és hallott; [25†] és az ő bizonyságtételét senki sem fogadja be.
33A ki az ő bizonyságtételét [26†] befogadja, az megpecsételte, hogy az [27†] Isten igaz.
34Mert a kit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja; mivelhogy az Isten nem mérték szerint adja a Lelket.
35Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott [28†] mindent.
36A ki hisz [29†] a Fiúban, örök élete van; a ki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.