1És lőn azok közül a napok közül egyen, mikor ő a népet tanítá a templomban, és [1†] az evangyéliomot hirdeté, előállának a főpapok és az írástudók a vénekkel egybe,
2És mondának néki, így szólván: Mondd meg nékünk, micsoda [2†] hatalommal cselekszed ezeket? vagy ki az, a ki néked ezt a hatalmat adta?
3Felelvén pedig, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tőletek; mondjátok meg azért nékem:
4A János [3†] keresztsége mennyből vala-é, vagy emberektől?
5Azok pedig tanakodának magok közt, mondván: Ha ezt mondjuk: Mennyből; azt fogja mondani: Miért nem hittetek tehát néki?
6Ha pedig ezt mondjuk: Emberektől; az egész nép megkövez minket: mert meg van győződve, hogy János próféta [4†] volt.
7Felelének azért, hogy ők nem tudják, honnét vala.
8És Jézus monda nékik: Én sem mondom meg néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.
9És kezdé a népnek e példázatot mondani: Egy ember [5†] plántála szőlőt, és kiadá azt munkásoknak, és hosszú időre elutazék.
10És annak idején elküldé [6†] szolgáját a munkásokhoz, hogy adjanak néki a szőlő gyümölcséből; a munkások pedig azt megvervén, üresen bocsáták el.
11És még másik szolgát is külde; de azok azt is megvervén [7†] és meggyalázván, üresen bocsáták el.
12És még harmadikat is külde; de azok azt is megsebesítvén, kiveték.
13Monda azért a szőlőnek ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én szerelmes fiamat: [8†] talán azt, ha látják, megbecsülik.
14De mikor azt látták a munkások, tanakodának egymás közt, mondván: Ez az [9†] örökös; jertek, öljük meg őt, hogy a miénk legyen az örökség!
15És kivetvén őt a szőlőből, [10†] megölék. Mit cselekszik azért a szőlőnek ura azokkal?
16Elmegy és elveszti azokat a munkásokat, és [11†] a szőlőt [12†] másoknak adja. És mikor ezt hallották, mondának: Távol legyen az!
17Ő pedig reájok tekintvén, monda: Mi az tehát, a mi meg van írva: A mely követ az építők [13†] megvetettek, az lett a szegelet fejévé?
18Valaki erre a kőre esik, szétzúzatik; [14†] a kire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt.
19És igyekeznek vala a főpapok és az írástudók kezeiket ő reá vetni azon órában; de félének a néptől; mert megérték, hogy ő ellenök mondta e példázatot.
20Annakokáért vigyázván ő reá, leselkedőket küldének ki, [15†] a kik igazaknak tetteték magokat, hogy őt megfogják beszédében; hogy átadják a felsőbbségnek és a helytartó hatalmának.
21Kik megkérdezék őt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem az Istennek útját igazán tanítod:
22Szabad-é nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?
23Ő pedig észrevévén álnokságukat, monda nékik: Mit kísértetek engem?
24Mutassatok nékem egy pénzt; kinek a képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré.
25Ő pedig monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré, a [16†] császárnak, és a mi az Istené, az Istennek.
26És nem tudták őt megfogni beszédében a nép előtt; és csodálkozván az ő feleletén, elhallgatának.
27Hozzá menvén pedig a sadduczeusok [17†] közül némelyek, a kik tagadják, hogy van feltámadás, megkérdék őt,
28Mondván: Mester, Mózes megírta nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok nélkül hal meg, hogy annak testvére elvegye annak feleségét, és támasszon magot az [18†] ő testvérének.
29Hét testvér vala azért: és az első feleséget vévén, meghalt magzatok nélkül;
30A másik vevé el azért annak feleségét, és az is magzatok nélkül halt meg;
31Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem hagytak magot, és meghaltak.
32Mind ezek után pedig meghalt az asszony is.
33A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülök? mert mind a hétnek felesége volt.
34És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak:
35De a kik méltókká tétetnek, hogy ama [19†] világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak:
36Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai.
37Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének [20†] és Izsák Istenének és Jákób Istenének mondja.
38Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek Istene: mert mindenek élnek ő néki.
39Felelvén pedig némelyek az írástudók közül, mondának: Mester, jól mondád!
40És többé semmit sem mertek tőle kérdezni.
41Monda pedig nékik: Mimódon mondják, hogy a Krisztus [21†] Dávidnak fia?
42Holott maga Dávid mondja a zsoltárok könyvében: Monda az Úr az én Uramnak, [22†] ülj az én jobbkezem felől,
43Míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.
44Dávid azért Urának mondja őt, mimódon fia tehát néki?
45És az egész nép hallására [23†] monda az ő tanítványainak:
46Oltalmazzátok meg magatokat [24†] az írástudóktól, kik hosszú köntösökben akarnak járni, és szeretik a piaczokon való köszöntéseket, és a gyülekezetekben az első űlést, és a lakomákon a főhelyeket;
47Kik az özvegyeknek házát felemésztik, és színből hosszan [25†] imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek.