1Elközelgetett pedig a kovásztalan [1†] kenyerek ünnepe, mely husvétnak mondatik.
2És a főpapok és az írástudók keresnek vala módot, hogyan öljék meg őt; [2†] mert féltek a néptől.
3Beméne pedig a Sátán Júdásba, ki Iskáriótesnek [3†] neveztetik, és a tizenkettőnek számából vala;
4És elmenvén, megbeszélé a főpapokkal és [4†] a vezérekkel, mimódon adja őt nékik kezökbe.
5És azok örülének, és megszerződének, hogy pénzt adnak néki;
6Ő pedig megigéré, és keres vala jó alkalmat, hogy őt nékik kezökbe adja zenebona nélkül.
7Eljöve pedig a kovásztalan kenyerek napja, melyen meg kelle [5†] öletni a husvéti báránynak;
8És elküldé [6†] Pétert és Jánost, mondván: Elmenvén, készítsétek el nékünk a husvéti bárányt, hogy megegyük.
9Ők pedig mondának néki: Hol akarod, hogy elkészítsük?
10És ő monda nékik: Ímé, mikor bementek a városba, szembe jő veletek egy ember, ki egy korsó vizet visz; kövessétek őt abba a házba, a melybe bemegy.
11És mondjátok a ház gazdájának: Ezt mondja néked a Mester: Hol van az a szállás, a hol megeszem az én tanítványaimmal a husvéti bárányt?
12És ő mutat néktek egy nagy vacsoráló helyet, berendezve, ott készítsétek el.
13Elmenvén pedig, úgy találák, a mint mondta nékik; és elkészíték a húsvéti bárányt.
14És mikor eljött az idő, asztalhoz üle, [7†] és a tizenkét apostol ő vele egyetembe.
15És monda nékik: Kívánva kívántam a husvéti bárányt megenni veletek, melőtt én szenvednék:
16Mert mondom néktek, hogy többé nem eszem abból, míglen beteljesedik az Isten országában.
17És a pohárt vévén, minekutána hálákat adott, monda: Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között:
18Mert mondom néktek, hogy nem iszom a szőlőtőkének [8†] gyümölcséből, míglen eljő az Isten országa.
19És minekutána [9†] a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, és adá nékik, mondván: Ez az én testem, mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
20Hasonlóképen a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik.
21De ímé annak [10†] a keze, a ki engem elárul, velem van az asztalon.
22És az embernek Fia jóllehet, elmegy, [11†] mint [12†] elvégeztetett: de jaj annak az embernek, a ki által elárultatik!
23És ők kezdék egymás között kérdezni, vajjon ki lehet az ő közöttük, a ki ezt meg fogja tenni?
24Támada pedig köztük versengés is, [13†] hogy ki tekinthető köztük nagyobbnak.
25Ő pedig monda nékik: A pogányokon [14†] uralkodnak az ő királyaik, és a kiknek azokon hatalmuk van, jóltévőknek hivatnak.
26De ti nem úgy: hanem a ki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint a ki legkisebb; és a ki fő, mint a ki szolgál.
27Mert melyik [15†] nagyobb, az-é, a ki asztalnál ül, vagy a ki szolgál? nemde a ki asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint a ki szolgál.
28Ti vagytok pedig azok, kik megmaradtatok én velem az én [16†] kísérteteimben;
29Én azért adok néktek, miképen az én Atyám adott nékem, országot,
30Hogy egyetek és igyatok az én asztalomon az én országomban, [17†] és üljetek királyi székeken, ítélvén az Izráelnek tizenkét nemzetségét.
31Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, [18†] mint a búzát;
32De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed.
33Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész vagyok mind tömlöczre, mind halálra menni!
34És ő monda: Mondom néked Péter: Ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz [19†] engem.
35És monda nékik: Mikor elküldtelek benneteket [20†] erszény, táska és saru nélkül, volt-é valamiben fogyatkozástok? Ők pedig mondának: Semmiben sem.
36Monda azért nékik: De most, a kinek erszénye van elővegye, hasonlóképen a táskát; és a kinek nincs, adja el felső ruháját, és vegyen szablyát.
37Mert mondom néktek, hogy még ennek az írásnak be kell teljesülni rajtam, hogy: [21†] És a gonoszok közé számláltatott. Mert a mik reám vonatkoznak is, elvégeztetnek.
38Azok pedig mondának: Uram, ímé van itt két szablya. Ő pedig monda: Elég.
39És kimenvén, méne az ő szokása szerint az [22†] Olajfák hegyére; követék pedig őt az ő tanítványai is.
40És mikor ott a helyen vala, monda nékik: Imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek.
41És ő eltávozék tőlök mintegy kőhajításnyira; és térdre esvén, imádkozék,
42Mondván: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!
43És angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt.
44És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, [23†] mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak.
45És minekutána fölkelt az imádkozástól, az ő tanítványaihoz menvén, aludva találá őket a szomorúság miatt,
46És monda nékik: Mit alusztok? Keljetek fel [24†] és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek.
47És mikor még beszéle, ímé [25†] sokaság jöve, melynek az méne előtte, a ki Júdásnak neveztetik, egy a tizenkettő közül: és közelgete Jézushoz, hogy őt megcsókolja.
48Jézus pedig monda néki: Júdás, csókkal árulod el az embernek Fiát?
49Látván pedig azok, a kik ő körülötte valának, a mi következik, mondának néki: Uram, vágjuk-é őket fegyverrel?
50És közülök valaki megvágá [26†] a főpap szolgáját, és levágá annak jobb fülét.
51Felelvén pedig Jézus, monda: Elég eddig. És illetvén annak fülét, meggyógyítá azt.
52Monda pedig Jézus azoknak, a kik ő hozzá mentek, a főpapoknak, a templom tisztjeinek és a véneknek: Mint valami latorra, úgy [27†] jöttetek szablyákkal és fustélyokkal?
53Mikor minden nap veletek voltam a [28†] templomban, a ti kezeiteket nem vetétek én reám; de ez [29†] a ti órátok, és a sötétségnek hatalma.
54Megfogván azért őt, elvezeték, és elvivék a főpap [30†] házába. Péter pedig követi vala távol.
55És mikor tüzet gerjesztettek az udvar közepén, és ők együtt leültek, Péter is leüle [31†] ő velök.
56És meglátván őt egy szolgálóleány, a mint a világosságnál ült, szemeit reá vetvén, monda: Ez is ő vele vala!
57Ő pedig megtagadá őt, mondván: Asszony, nem ismerem őt!
58És egy kevéssel azután más látván őt, monda: Te is azok közül való vagy! Péter pedig monda: Ember, nem vagyok!
59És úgy egy óra mulva más valaki erősíté, mondván: Bizony ez is vele vala: mert Galileából való is.
60Monda pedig Péter: Ember, nem tudom, mit mondasz! És azonnal, mikor ő még beszélt, megszólalt [32†] a kakas.
61És hátra fordulván az Úr, tekinte Péterre. És megemlékezék Péter az Úr szaváról, a mint néki mondta: Mielőtt a kakas [33†] szól, háromszor megtagadsz engem.
62És kimenvén Péter, keservesen síra.
63És azok a férfiak, a kik fogva tarták Jézust, [34†] csúfolják vala, vervén [35†] őt.
64És szemeit betakarván, arczul csapdosák [36†] őt, és kérdezék őt, mondván: Prófétáld meg ki az, a ki téged vere?
65És sok egyéb dolgot mondának néki, szidalmazván őt.
66És a mint nappal lett, egybegyűle a nép véneinek tanácsa, főpapok és írástudók: és vivék őt az ő [37†] gyülekezetükbe,
67Mondván: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk. Monda pedig nékik: Ha mondom néktek, nem hiszitek:
68De ha kérdezlek is, nem feleltek nékem, sem el nem bocsátotok.
69Mostantól fogva ül [38†] az embernek Fia az Isten hatalmának jobbja felől.
70Mondának pedig mindnyájan: Te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik: Ti mondjátok, hogy én vagyok!
71Azok pedig mondának: Mi szükségünk van [39†] még bizonyságra? Hiszen mi magunk hallottuk az ő szájából.