A Lukács írása szerint való szent evangyéliom 8:1-56 KARB1908 - Bible AI

¹És lőn ezután, hogy ő jár vala városonként és falunként, prédikálván és hirdetvén az Isten országát, és vele a tizenkettő,

²És némely asszonyok, a kiket tisztátalan lelkektől és [1†] betegségekből gyógyított meg, Mária, [2†] a ki Magdalénának neveztetik, kiből hét ördög ment ki,

³És Johanna, Khúzának, a Heródes gondviselőjének felesége, és Zsuzsánna, és sok más asszony, kik az ő vagyonukból szolgálának néki.

⁴Mikor pedig nagy sokaság gyűlt egybe, és minden városból mentek vala ő hozzá, monda példázat által:

⁵Kiméne a [3†] magvető, hogy elvesse az ő magvát: és magvetés közben némely esék az útfélre; és eltapostaték, és az égi madarak megevék azt.

⁶És némely esék a kősziklára; és mikor kikelt, elszárada, mert nem vala nedvessége.

⁷Némely esék a tövis közé; és a tövisek vele együtt növekedvén, megfojták azt.

⁸Némely pedig esék a jó földbe; és mikor kikelt, százannyi hasznot hoza. Ezeket mondván, kiált vala: A kinek van füle a hallásra, hallja.

⁹És megkérdék őt az ő tanítványai, mondván: Mi lehet e példázat?

¹⁰Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkait értsétek; egyebeknek példázatokban, hogy látván [4†] ne lássanak, és hallván ne értsenek.

¹¹A példázat pedig ez: A mag az Isten beszéde.

¹²Az útfélen [5†] valók pedig azok, a kik hallják; aztán eljő az ördög, és kikapja az ígét az ő szívökből, hogy ne higyjenek és ne idvezüljenek.

¹³És a kősziklán valók azok, a kik, mikor hallják, örömmel veszik az ígét; de ezeknek nincs gyökerük, a kik egy ideig hisznek, a kísértés idején pedig elszakadnak.

¹⁴És a melyik a tövis közé esett, ezek azok, a kik hallották, de elmenvén, az élet gondjaitól, és gazdagságától és gyönyörűségeitől megfojtatnak, és gyümölcsöt nem teremnek.

¹⁵A melyik pedig a jó földbe esett, ezek azok, a kik a hallott ígét tiszta és jó szívvel megtartják, és gyümölcsöt teremnek béketűréssel.

¹⁶Senki pedig, ha gyertyát gyújt, be nem fedi azt valami edénynyel, sem az ágy alá nem rejti; [6†] hanem a gyertyatartóba teszi, hogy a kik bemennek, lássák a világot.

¹⁷Mert nincs oly titok, mely [7†] nyilvánvalóvá ne lenne; és nincs oly elrejtett dolog, mely ki ne tudódnék, és világosságra ne jőne.

¹⁸Meglássátok azért, mimódon hallgatjátok: mert a kinek van, [8†] annak adatik; és a kinek nincs, még a mijét gondolja is hogy van, elvétetik tőle.

¹⁹Jövének pedig hozzá az ő anyja és [9†] atyjafiai, de nem tudtak hozzá jutni a sokaság miatt.

²⁰És tudtára adák néki, mondván: A te anyád és atyádfiai künn állnak, téged akarván látni.

²¹Ő pedig felelvén, monda nékik: Az én anyám és az én atyámfiai ezek, a kik az Isten beszédét hallgatják, és megcselekszik azt.

²²Lőn pedig egy napon, hogy [10†] beméne a hajóba ő és az ő tanítványai; és monda nékik: Menjünk a tónak túlsó partjára. És elindulának.

²³De hajózásuk közben elszenderedék; és szélvész csapott le a tóra, és megmerülének, és veszedelemben valának.

²⁴És hozzá menvén, felkölték őt mondván: Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felserkenvén, megdorgálá a szelet és a víznek habjait; és megszűnének, és lőn csendesség.

²⁵És monda nékik: Hol van a ti hitetek? És félelemmel csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Ugyan ki ez, hogy a szeleknek is, a víznek is parancsol, és engednek néki?

²⁶És evezének a [11†] Gaderénusok tartományaiba, mely Galileával átellenben van.

²⁷És mikor ő kiment a földre, jöve elébe a városból egy ember, kiben ördögök voltak sok időtől fogva, sem ruhába nem öltözött, sem házban nem lakott, hanem a sírboltokban.

²⁸És mikor meglátta Jézust, felkiálta és lábai elé esék néki, és fenszóval monda: Mi közöm van nékem te veled, Jézus, felséges Istennek Fia? kérlek téged, ne gyötörj engem.

²⁹Mert azt parancsolá annak a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki az emberből. Mert gyakran elragadá őt: annakokáért lánczokkal és békókkal megkötözve őrizteték; de a kötelékeket elszaggatván, az ördögtől a pusztákba hajtaték.

³⁰Megkérdé pedig őt Jézus, mondván: Mi a neved? És ő monda: Légió; mert sok ördög ment vala bele.

³¹És kérék őt, hogy ne parancsolja nékik, hogy a mélységbe menjenek.

³²Vala pedig ott egy nagy disznónyáj, legelészve a hegyen; és kérék őt, hogy engedje meg nékik, hogy azokba menjenek. És megengedé nékik.

³³És minekutána kimentek az ördögök az emberből, bemenének a disznókba; és a disznónyáj a meredekről a tóba rohana, és megfullada.

³⁴A pásztorok pedig látván mi történt, elfutának, és elmenvén, hírré adák a városban és a falukban.

³⁵Kimenének azért megnézni mi történt; és menének Jézushoz, és ülve találák az embert, kiből az ördögök kimentek, felöltözve és eszénél, a Jézus lábainál; és megfélemlének.

³⁶Elbeszélék pedig nékik azok is, a kik látták, mimódon szabadult meg az ördöngős.

³⁷És kéré őt a Gadarénusok körül való tartományok egész sokasága, hogy ő közülök menjen el, mert felette igen félnek vala: ő pedig beülvén a hajóba, visszatére.

³⁸Kéré pedig őt az az ember, a kiből az ördögök kimentek, hogy ő vele lehessen; de Jézus elbocsátá őt, mondván:

³⁹Térj vissza házadhoz, és beszéld el, mely nagy dolgokat tett az Isten veled. Elméne azért, hirdetvén az egész városban, mely nagy dolgokat cselekedett Jézus ő vele.

⁴⁰És lőn, hogy mikor Jézus visszatért, a nép örömmel fogadá őt; mert mindnyájan várják vala őt.

⁴¹És ímé eljöve egy ember, kinek Jairus vala neve, ki [12†] a zsinagógának feje volt; és Jézus lábai előtt leesvén, kéré őt, hogy menjen be az ő házába;

⁴²Mert vala néki egy egyetlen leánya, mintegy tizenkét esztendős, és az halálán volt. Mikor pedig ő méne, a sokaság szorongatá őt.

⁴³És egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendőtől fogva, és bár minden vagyonát az orvosokra költötte, senki meg nem tudta gyógyítani,

⁴⁴Hátulról hozzá járulván, illeté az ő ruhájának peremét; és azonnal elálla vérének folyása.

⁴⁵És monda Jézus: Ki az, a ki engem illete? És mikor mindnyájan tagadták, monda Péter és a kik ő vele valának: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged, és azt mondod: Ki az, a ki engem illete?

⁴⁶Jézus pedig monda: Illete engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem.

⁴⁷Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban, reszketve előjöve és előtte leesvén, megjelenté néki az egész sokaság előtt, miért illette őt, és hogy azonnal meggyógyult.

⁴⁸És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott [13†] téged; eredj el békességgel!

⁴⁹Mikor még a szó szájában vala, eljöve egy ember a zsinagóga fejének házától, mondván néki: Meghalt a leányod; ne fáraszd a Mestert!

⁵⁰Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higyj, és megtartatik.

⁵¹Bemenvén pedig a házba, senkit nem bocsáta be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leányzó atyját és anyját.

⁵²Sírának pedig mindnyájan, és gyászolák azt; ő pedig monda: Ne sírjatok; nem halt meg, hanem aluszik.

⁵³És kineveték őt, tudván, hogy meghalt.

⁵⁴Ő pedig mindenkit kiküldvén, és a leányzó kezét megfogván, kiálta, mondván: Leányzó, kelj fel!

⁵⁵És visszatére annak lelke, és azonnal fölkele; és ő parancsolá, hogy adjanak néki enni.

⁵⁶És elálmélkodának annak szülei; ő pedig megparancsolá, hogy senkinek ne mondják, a mi történt.