A Lukács írása szerint való szent evangyéliom 9:1-62 KARB1908 - Bible AI

¹Minekutána pedig [1†] összehívta Jézus az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen, és betegségek gyógyítására.

²És elküldé őket, hogy prédikálják az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak.

³És monda nékik: Semmit [2†] az útra ne vigyetek, se pálczákat, se táskát, se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen.

⁴És valamely házba bementek, ott maradjatok, és onnét induljatok tovább.

⁵És valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek [3†] le lábaitokról, bizonyságul ő ellenök.

⁶Kimenvén annakokáért, bejárák a falukat, hirdetvén az evangyéliomot, és gyógyítván mindenütt.

⁷Meghallá pedig Heródes [4†] a negyedes fejedelem, mindazokat, a mik ő általa történtek: és zavarban volt, mivelhogy némelyek azt mondák, hogy János támadt fel a halálból;

⁸Némelyek pedig, hogy Illés jelent meg; mások meg, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik.

⁹És monda Heródes: Jánosnak én vettem fejét: kicsoda hát ez, a ki felől én ilyen dolgokat hallok? És igyekezik vala őt látni.

¹⁰Visszatérvén [5†] pedig az apostolok, elbeszélének néki mindent, a mit cselekedtek. És azokat maga mellé vévén, elvonula magánosan a Bethsaida nevű városnak puszta helyére.

¹¹A sokaság pedig ezt megtudván, követé őt: és ő örömmel fogadván őket, szóla nékik az Isten országáról, és a kiknek gyógyulásra volt szükségök, azokat meggyógyítá.

¹²A nap pedig hanyatlani kezdett; és a tizenkettő ő hozzá járulván, monda [6†] néki: Bocsásd el a sokaságot, hogy elmenvén a körülvaló falvakba és majorokba megszálljanak, és eledelt találjanak, mert itt puszta helyen vagyunk.

¹³Ő pedig monda nékik: Adjatok nékik ti enni. Azok pedig mondának: Nincs nékünk több öt kenyerünknél és két halunknál; hanem ha elmegyünk és mi veszünk eledelt az egész sokaságnak.

¹⁴Mert valának ott mintegy ötezeren férfiak. Monda pedig az ő tanítványainak: Ültessétek le őket csoportokba ötvenével.

¹⁵És a képen cselekedének, és leülteték valamennyit.

¹⁶Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat, és megszegé; és adá a tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék.

¹⁷Evének azért és megelégedének mindnyájan; és felszedék a mi darabok maradtak tőlük, tizenkét kosárral.

¹⁸És lőn, mikor ő magában imádkozék, vele valának a tanítványok; és megkérdé őket, mondván: Kinek mond [7†] engem a sokaság?

¹⁹Ők pedig felelvén, mondának: Keresztelő Jánosnak; [8†] némelyek pedig Illésnek; némelyek pedig, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik.

²⁰És monda nékik: Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda: Az Isten ama Krisztusának.

²¹Ő pedig reájok parancsolván, meghagyá, hogy ezt senkinek [9†] ne mondják;

²²Ezt mondván: Szükség az ember Fiának [10†] sokat szenvedni és megvettetni a vénektől, a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon feltámadni.

²³Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam [11†] akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.

²⁴Mert a ki meg akarja tartani [12†] az ő életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja azt.

²⁵Mert mit használ az embernek, ha mind e [13†] világot megnyeri is, ő magát pedig elveszti vagy magában kárt vall?

²⁶Mert valaki [14†] szégyel engem és az én beszédemet, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljő az ő [15†] dicsőségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval.

²⁷Mondom pedig néktek bizonnyal, hogy vannak az itt állók közül némelyek, kik a halált meg [16†] nem kóstolják, mígnem meglátják az Istennek országát.

²⁸És lőn e beszédek után mintegy nyolczadnappal, hogy maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni.

²⁹És imádkozása közben az ő orczájának [17†] ábrázata elváltozék, és az ő ruhája fehér és fénylő lőn.

³⁰És ímé két férfiú beszél vala ő vele, kik valának Mózes és Illés;

³¹Kik dicsőségben megjelenvén, beszélik vala az ő halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni.

³²Pétert pedig és a vele lévőket elnyomá az álom; de mikor felébredtek, láták az ő dicsőségét, és ama két férfiút, kik vele állanak vala.

³³És lőn, mikor azok eltávoztak ő tőle, monda Péter Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot, egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond.

³⁴És mikor ő ezeket mondá, felhő támada és azokat beárnyékozá; ők pedig megfélemlének, mikor azok bementek a felhőbe.

³⁵És szózat lőn a felhőből, mondván: Ez amaz [18†] én szerelmes Fiam, őt hallgassátok.

³⁶És mikor a szózat lőn, találtaték Jézus csak maga. Ők pedig hallgatának, és semmit abból, a mit láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban.

³⁷És lőn másnap, mikor ők a hegyről leszállottak, sok [19†] nép méne elébe.

³⁸És ímé egy a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem:

³⁹És ímé a lélek megragadja őt, és hirtelen kiált; és szaggatja őt, annyira, hogy tajtékot túr, és nehezen megy el tőle, szaggatván őt.

⁴⁰És kérem a te tanítványaidat, hogy űzzék ki azt, de nem tudták.

⁴¹Felelvén pedig Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség! meddig leszek köztetek, és meddig tűrlek titeket? Hozd ide a te fiadat!

⁴²A míg pedig az odaméne, azon közben az ördög földhöz üté azt, és megrángatá. De Jézus megdorgálá a tisztátalan lelket, és meggyógyítá a gyermeket, és adá azt az ő atyjának.

⁴³Elálmélkodának pedig mindnyájan az Istennek nagyságos erején. Mikor pedig mindnyájan csodálkozának mind azokon, a miket Jézus cselekedék, monda az ő tanítványainak:

⁴⁴Vegyétek füleitekbe ezeket a beszédeket: Mert az embernek Fia [20†] az emberek kezébe fog adatni.

⁴⁵De ők [21†] nem érték e mondást, és el vala rejtve előlük, hogy ne értsék azt; és féltek őt megkérdezni e mondás felől.

⁴⁶Támada pedig bennök az a gondolat, hogy ki [22†] nagyobb közöttük.

⁴⁷Jézus pedig látván az ő szívök gondolatát, egy kis gyermeket megfogván, maga mellé állatá azt,

⁴⁸És monda nékik: Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be; és valaki engem [23†] befogad, azt fogadja be, a ki engem elküldött; mert a ki legkisebb mindnyájan ti közöttetek, az lesz nagy.

⁴⁹Felelvén pedig János, monda: Mester, láttunk valakit, a ki a te nevedben ördögöket [24†] űz; és eltiltók őt, mivelhogy téged nem követ mi velünk.

⁵⁰És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert a ki nincs [25†] ellenünk, mellettünk van.

⁵¹Lőn pedig, mikor az idő elközelgete, hogy ő felvitessék, eltökélte magát, hogy Jeruzsálembe megy,

⁵²És követeket külde az ő orczája előtt; és azok elmenvén, bemenének egy samaritánus faluba, hogy néki szállást készítsenek.

⁵³De nem fogadák be őt, mivelhogy ő Jeruzsálembe megy vala.

⁵⁴Mikor pedig ezt látták az ő tanítványai, Jakab és János, mondának: Uram, akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és emészsze meg ezeket, mint Illyés is [26†] cselekedett?

⁵⁵De Jézus megfordulván, megdorgálá őket, mondván: Nem tudjátok minémű lélek [27†] van ti bennetek:

⁵⁶Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse [28†] az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa. Elmenének azért más faluba.

⁵⁷Lőn pedig, mikor menének, valaki monda [29†] néki az úton: Követlek téged Uram, valahová mégy!

⁵⁸És monda néki Jézus: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs fejét hová lehajtania.

⁵⁹Monda pedig másnak: Kövess engem. Az [30†] pedig monda: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat.

⁶⁰Monda pedig néki Jézus: Hadd temessék el a halottak az ő halottaikat: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát.

⁶¹Monda pedig más is: Követlek téged Uram; de előbb engedd meg nékem, hogy búcsút [31†] vegyek azoktól, a kik az én házamban vannak.

⁶²És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.