A királyokról írt I. könyv 12:1-33 KARB1908 - Bible AI

¹És elméne Roboám [1†] Síkembe; mert Síkembe gyűlt fel az egész Izráel, hogy királylyá tegyék őt.

²Mikor pedig meghallotta ezt Jeroboám, a Nébát fia, (a ki még Égyiptomban [2†] volt, a hová futott volt Salamon király elől, és Égyiptomban tartózkodék Jeroboám,

³És hozzá küldvén, elhivaták őt); elmenének Jeroboám és az Izráel egész gyülekezete, és szólának Roboámnak, mondván:

⁴A te atyád igen megnehezítette a mi [3†] igánkat, de te most könnyebbítsd meg atyádnak kemény szolgálatát, és a nehéz igát, a melyet mi reánk vetett, és szolgálunk néked.

⁵És monda nékik: Menjetek el, és harmadnap mulva jőjjetek vissza hozzám. És a nép elméne.

⁶És tanácsot tarta Roboám király a vénekkel, a kik Salamon, az ő atyja előtt állottak vala életében, mondván: Micsoda tanácsot adtok ti, hogy milyen választ adjak e népnek?

⁷És szólának azok, mondván: Ha e mai napon szolgája lész e népnek, és nékik szolgálsz, és választ adsz nékik, és jó szót adsz nékik: mind éltig szolgálnak néked.

⁸De ő megveté a vének tanácsát, a melyet néki adtak, és tanácsot tarta az ifjakkal, a kik ő vele együtt nevekedtek volt fel, és a kik ő előtte udvarlottak.

⁹És monda azoknak: Micsoda tanácsot adtok ti, hogy választ adjunk e népnek, a mely nékem szólván, azt mondja: Könnyebbítsd meg az igát, a melyet reánk vetett a te atyád?

¹⁰És mondának néki az ifjak, a kik együtt nevekedtek volt fel ő vele: Így szólj ennek a népnek, a mely szólván néked, ezt mondja: A te atyád megnehezítette a mi igánkat, te pedig könnyebbítsd meg nékünk; e képen szólj nékik: Az én kis ujjam vastagabb az én atyám derekánál.

¹¹Most azért, ha az én atyám reátok nehéz igát vetett, én még nehezebbé teszem a ti igátokat: ha az én atyám ostorral fékezett titeket, én skorpiókkal ostorozlak benneteket.

¹²És elméne [4†] Jeroboám és mind az egész nép Roboámhoz harmadnap, a mint meghagyta volt a király, ezt mondván: Jőjjetek hozzám harmadnapon.

¹³És a király kemény választ adott a népnek, megvetve a vének [5†] tanácsát, a melyet adtak vala néki;

¹⁴És szóla nékik az ifjak tanácsa szerint, mondván: Ha az én atyám megnehezítette a ti igátokat, én még nehezebbé teszem azt; ha az én atyám ostorral fékezett titeket, én skorpiókkal ostorozlak benneteket.

¹⁵És nem hallgatá meg a király a népet; mert ezt az Úr fordította ekként, hogy megerősítse az ő beszédét, a melyet szólott volt az Úr a Silóbeli Ahija által Jeroboámnak, [6†] a Nébát fiának.

¹⁶Mikor pedig látta az egész Izráel, hogy meg nem hallgatta őket a király, felele az egész nép a királynak ekképen: Micsoda [7†] részünk van nékünk Dávidban? Nincsen nékünk örökségünk [8†] az Isai fiában: menj el a te hajlékidba, óh Izráel! Most viseld gondját immár a te házadnak, óh Dávid! Elméne azért az Izráel az ő hajlékiba;

¹⁷Úgy hogy Roboám csak azokon az Izráel fiain uralkodék, a kik [9†] Júda városaiban laktak.

¹⁸És a mikor elküldé Roboám király Adorámot, [10†] az adószedőt, megkövezé őt az egész Izráel, és meghala, és maga Roboám király is hamarsággal szekerébe üle, hogy elmeneküljön Jeruzsálembe.

¹⁹Így szakada el az Izráel népe Dávidnak házától mind e mai napig.

²⁰És lőn, mikor meghallotta az egész Izráel, hogy megjött Jeroboám, érette küldvén, hivaták őt a gyülekezetbe, és királylyá [11†] tevék őt az egész Izráelen; senki pedig nem követé Dávidnak házát, hanem csak egyedül a Júda nemzetsége.

²¹És mikor megérkezett Roboám Jeruzsálembe, összegyűjté Júda egész házát és Benjámin nemzetségét, száznyolczvanezer válogatott hadra való férfiút, hogy hadakozzanak az Izráel házával, és visszanyerjék az országot Roboámnak, a Salamon fiának.

²²De az Isten beszéde lőn Sémajához, [12†] az Isten emberéhez, mondván:

²³Ezt mondjad Roboámnak, a Salamon fiának, a Júda királyának, és az egész Júda és Benjámin házának, és a többi népnek, mondván:

²⁴Azt mondja az Úr: Fel ne menjetek, és ne hadakozzatok a ti atyátokfiai ellen, az Izráel ellen; térjetek meg kiki a maga házába, mert [13†] én tőlem lett e dolog. És ők engedének az Úr beszédének, és visszatérvén, elmenének az Úr beszéde szerint.

²⁵Jeroboám pedig megépíté Síkemet az Efraim hegyén, és abban lakék; és onnét kimenvén, építé [14†] Pénuelt.

²⁶És monda Jeroboám az ő szívében: Majd visszatér ez ország a Dávid házához;

²⁷Ha felmegy a nép, hogy áldozatot tegyen Jeruzsálemben az Úrnak házában; e népnek szíve az ő urához, Roboámhoz, a Júda királyához hajol, és engem megölnek, [15†] és visszatérnek Roboámhoz, a Júda királyához.

²⁸Tanácsot tartván azért a király, csináltata két arany borjút, és monda nékik: Sok néktek Jeruzsálembe felmennetek: Ímhol vannak a te isteneid, [16†] óh Izráel, a kik téged kihoztak Égyiptomnak földéből.

²⁹És az egyiket helyhezteté [17†] Béthelbe, a másikat pedig Dánba.

³⁰És e dolog nagy [18†] bűnnek lett az okozója, mert a nép felment az egyik elé egészen Dánig.

³¹Azután felállítá a magas helyek templomát, és papokat [19†] szerze a nép aljából, a kik nem voltak a Lévi fiai közül.

³²És szerze Jeroboám egy ünnepet is a nyolczadik hónapban, a hónap tizenötödik napján, a Júdabeli ünnep módja szerint, és áldozék az oltáron. Hasonlóképen cselekedék Béthelben is, áldozván a borjúknak, a melyeket csinált vala, és szerze Béthelben papokat a magaslatokhoz, a melyeket csinált vala.

³³És áldozék azon az oltáron is, a melyet Béthelben állított fel, a nyolczadik hónap tizenötödik napján, abban a hónapban, a melyet az ő szívében gondolt vala; és ünnepet szerze az Izráel fiainak, és felméne az oltárra, hogy jóillatot szerezzen.