A királyokról írt I. könyv 2:1-46 KARB1908 - Bible AI

¹Mikor pedig elközelgett Dávidnak ideje, hogy meghaljon, parancsot ada Salamonnak az ő fiának, ezt mondván:

²Én elmegyek az egész [1†] földnek útján; erősítsd meg magad és légy férfiú.

³És őrízd meg az Úrnak a te Istenednek őrizetit, hogy az ő útain járj, és megőrizzed az ő rendeléseit, parancsolatit és ítéleteit, és bizonyságtételeit, a mint meg van írva [2†] a Mózes törvényében: hogy előmented legyen mindenekben, a melyeket cselekedéndesz, és mindenütt, valamerre fordulándasz;

⁴Hogy megteljesítse az Úr az ő beszédét, melyet szólott nékem, mondván: Ha megőrizéndik [3†] a te fiaid az ő útjokat, járván én előttem tökéletességgel, teljes szívök és teljes lelkök szerint; ezt mondván, mondom: Soha el nem fogy a férfiú te közüled az Izráelnek királyi székiből.

⁵Azt is jól tudod, mit cselekedett én velem Joáb, a Séruja fia, mit cselekedett az Izráel seregeinek két fővezérével, Abnerrel, a [4†] Nér fiával, és Amasával, [5†] a Jéter fiával, a kiket megölt, harczi vért ontván békességnek idején, és hintett harczi vért az ő derekának övére és az ő lábának saruira.

⁶Cselekedjél a te bölcseséged szerint, és ne engedd, hogy megőszülvén, békességgel [6†] menjen a koporsóba.

⁷De a gileádbeli Barzillainak [7†] fiaival cselekedjél irgalmasságot, és legyenek a te asztalod vendégei, mert így közeledtek ők is hozzám, mikor Absolon, a te testvéred elől menekültem.

⁸És ímé veled van Sémei, [8†] Gérának fia, a Bahurimbeli Benjáminita, a ki gyalázatosan szidalmazott akkor, mikor Mahanáimba mentem; de aztán, mikor elém alájött a Jordánhoz, megesküdtem [9†] néki az Úrra, és mondék: Nem öllek meg téged fegyverrel;

⁹Te azonban ne hagyd őt büntetés nélkül, és mivel eszes férfiú vagy, tudod, [10†] mit kelljen cselekedned vele, hogy az ő vénségét vérrel bocsássad a koporsóba.

¹⁰Azután elaludt Dávid az ő atyáival, és eltemetteték a Dávid [11†] városában.

¹¹Az idő pedig, a melyben uralkodék Dávid Izráelen, negyven esztendő. Hebronban uralkodék [12†] hét esztendeig, Jeruzsálemben pedig uralkodék harminchárom esztendeig.

¹²Azután Salamon ült Dávidnak, az ő atyjának királyi székibe, és megerősödék [13†] az ő királyi birodalma felette igen.

¹³De Adónia, [14†] a Haggit fia beméne Bethsabéhoz, a Salamon anyjához, és az monda: Békességes-é a te jöveteled? Ki felele: Békességes.

¹⁴És monda: Beszédem volna veled. Monda az: Szólj.

¹⁵Akkor monda Adónia: Te tudod, hogy az ország az enyém vala, [15†] és az egész Izráel reám néz vala, hogy én uralkodjam; de elvéteték az ország tőlem, és lőn az én atyámfiáé, mert az Úrtól adattaték néki.

¹⁶Most egy kérést kérek tőled, ne szégyenítsd meg orczámat. Az pedig monda: Beszélj!

¹⁷És monda: Beszélj, kérlek Salamon királylyal; mert ő a te kérésedet meg nem veti, hogy adja nékem a Súnemből való Abiságot [16†] feleségül.

¹⁸Felele Bethsabé: Jól van, majd szólok melletted a királynak.

¹⁹És beméne Bethsabé Salamon királyhoz, hogy beszéljen vele Adónia érdekében; és felkele a király, és elébe menvén meghajtá magát előtte, és leüle királyi székibe; és széket tétete a király anyjának, hogy üljön az ő jobbkeze felől.

²⁰És monda Bethsabé: Egy kis kérést kérek tőled, ne szégyenítsd meg orczámat. És monda néki a király: Kérj édes anyám; mert nem szégyenítem meg orczádat.

²¹Monda ő: Adassék a Súnemből való Abiság Adóniának, [17†] a te testvérednek feleségül.

²²Akkor felele Salamon király, és monda az ő anyjának: De miért kéred te a Súnembeli Abiságot Adóniának? Kérjed néki az országot is; mert ő az én bátyám, és vele egyetért Abjátár pap, [18†] és Joáb, a Séruja fia.

²³És megesküvék Salamon király az Úrra, mondván: Úgy cselekedjék velem az Isten, és úgy segéljen, hogy Adónia a saját élete [19†] ellen szólotta ezt a beszédet!

²⁴Most azért él az Úr, a ki megerősített engem és ültetett engem az én atyámnak, Dávidnak királyi székibe, és a ki házat [20†] szerzett nékem, a mint megmondotta volt: ma Adóniának meg kell halnia!

²⁵Elküldé azért Salamon király Benáját, a Jójada fiát, a ki [21†] levágá őt, és meghala.

²⁶Abjátár [22†] papnak pedig monda a király: Menj el Anathótba, a te jószágodba, mert halálnak fia vagy; de ma meg nem öletlek, mivel te hordoztad az Úr Istennek ládáját Dávid, az én atyám előtt, és mivel az én atyámnak minden [23†] nyomorúságaiban részes voltál.

²⁷És kiűzé Salamon Abjátárt, hogy ne legyen [24†] az Úrnak papja, hogy beteljesedjék az Úrnak beszéde, a melyet szólott vala az Éli [25†] háza felől Silóban.

²⁸És eljutott ez a hír Joábhoz, mert Joáb Adóniához hajlott vala, noha azelőtt nem hajlott vala Absolonhoz, és elfuta Joáb az Úrnak sátorába, és megfogá az oltárnak szarvait.

²⁹Hírül adák pedig Salamon királynak, hogy Joáb [26†] az Úrnak sátorához futott, és ímé az oltár [27†] mellett áll. Ekkor elküldé Salamon Benáját, a Jójada fiát, mondván: Menj el, vágd le őt.

³⁰Mikor pedig Benája az Úrnak sátorához ért, monda néki: Ezt mondja a király: Jőjj ki. Kinek felele Joáb: Nem, itt akarok meghalni. És megvivé Benája a királynak e dolgot, mondván: Így szólott Joáb és így felelt nékem.

³¹És monda néki a király: Cselekedjél úgy, a mint szólott; vágd le őt és temesd [28†] el, hogy elvedd az ártatlan vért, a melyet kiontott [29†] Joáb, én rólam és az én atyámnak házáról.

³²És fordítsa az Úr az ő fejére az ő vérét, a miért nálánál igazabb és jobb két férfira támadott, és megölé őket fegyverrel az én atyámnak, Dávidnak tudta nélkül, tudniillik [30†] Abnert, Nérnek fiát, az Izráel seregének fővezérét és Amasát, [31†] Jéternek fiát, Júda vitézeinek fővezérét.

³³Ezeknek a vére [32†] térjen Joáb fejére és az ő magvának fejére mindörökké: Dávidnak pedig és az ő magvának és az ő házának és királyi székének békessége legyen az Úrtól mindörökké.

³⁴És elméne Benája, Jójada fia, és reá rohanván megölé őt; és eltemetteték az ő házában, a pusztában.

³⁵Rendelé pedig a király a Jójada fiát ő [33†] helyette a sereg fölé, és [34†] Sádók papot rendelé a király Abjátár helyett.

³⁶És elkülde a király, és magához hivatá Sémeit, [35†] és monda néki: Építs házat magadnak Jeruzsálemben és lakjál ott; és onnét ne menj ki se ide, se tova.

³⁷Mert valamely nap kimenéndesz, és általmenéndesz a Kidron patakján, tudd meg, hogy meg kell halnod, a te véred lészen tennen fejeden.

³⁸És monda Sémei a királynak: Tetszik nékem e beszéd; a miképen szólott az én uram, a király, a képen cselekeszik a te szolgád; és sok [36†] ideig lakék Sémei Jeruzsálemben.

³⁹Lőn azonban három esztendő mulva, hogy Sémeinek két szolgája elszökött Ákishoz, [37†] Maaka fiához, a Gáthbeli királyhoz; és hírül adák Sémeinek, mondván: Ímé a te szolgáid Gáthban vannak.

⁴⁰Ekkor felkelt Sémei, és megnyergelé szamarát, és elméne Gáthba Ákishoz, hogy megkeresse az ő szolgáit. Oda érvén Sémei, meghozá szolgáit Gáthból.

⁴¹Hírül adák pedig Salamonnak, hogy elment Sémei Jeruzsálemből Gáthba, és haza jött.

⁴²Akkor elkülde a király, és magához hivatá Sémeit, és monda néki: Nemde esküvéssel kényszerítettelek-é téged az Úrra, és bizonyságot tettem néked, ezt mondván: Valamely napon kimenéndesz, [38†] s ide s tova menéndesz, bizonynyal tudjad, hogy meghalsz; és azt mondád nékem: Tetszik e beszéd, megértettem.

⁴³Miért nem tartottad hát meg az Úr előtt való esküvést, és a parancsolatot, a melyet néked parancsoltam?

⁴⁴Monda annakfelette a király Sémeinek: Te tudod mindazt a gonoszságot, a melyről a te szíved bizonyság, és a melyet atyámmal Dáviddal cselekedtél: [39†] az Úr most mindazt a gonoszságot a saját fejedre fordította.

⁴⁵Salamon király pedig áldott lészen, és Dávidnak királyi széke lészen állandó az Úr előtt mindörökké.

⁴⁶És parancsola a király Benájának, a Jójada fiának, a ki elméne, és levágá Sémeit, és [40†] meghala. És az ország megerősödék Salamon kezében.