A királyokról írt I. könyv 3:1-28 KARB1908 - Bible AI

¹Sógorságot szerze azután Salamon a Faraóval, az Égyiptombeli királylyal; és elvevé a Faraó leányát, és hozá [1†] Dávidnak városába, míg elvégezé az ő [2†] házának és az Úr házának építését és Jeruzsálemnek kőfalát köröskörül.

²De a nép áldozik vala a [3†] magas helyeken; mert nem építtetett vala ház az Úr nevének mind ez ideig.

³Szereté pedig Salamon az Urat, járván Dávidnak, az ő atyjának [4†] parancsolatiban, kivéve, hogy a magas helyeken [5†] áldozott, és ott tömjénezett.

⁴És mikor Gibeonba [6†] ment a király, hogy ott áldozzék, mert ott volt a nagy magaslat, és Salamon azon az oltáron áldozott égőáldozatul ezer barmot:

⁵Megjelenék [7†] Gibeonban az Úr Salamonnak azon éjjel álmában, és monda az Isten: Kérj, a mit akarsz, hogy adjak néked.

⁶És monda Salamon: Te a te szolgáddal, az én atyámmal, Dáviddal nagy irgalmasságot cselekedtél, a miképen ő is járt előtted híven, [8†] igazán és hozzád egyenes szívvel, és megtartottad néki ezt a nagy irgalmasságot, hogy néki fiat adtál, a ki az ő királyi székében ül, a mint e mai napon megtetszik.

⁷És most, óh én Uram Istenem, te tetted a te szolgádat királylyá, Dávid, az én atyám helyett. Én pedig kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni.

⁸És a te szolgád a te néped között van, a melyet te magadnak választottál, nagy nép ez, a mely meg nem számláltathatik, [9†] meg sem írattathatik a sokaság miatt.

⁹Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, [10†] hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és gonosz között; mert kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet?

¹⁰És tetszék e beszéd az Úrnak, hogy Salamon ilyen dolgot kért.

¹¹Monda azért az Isten néki: Mivelhogy ezt kérted tőlem, és nem kértél magadnak hosszú életet, sem nem kértél gazdagságot, sem pedig nem kérted a te ellenségidnek lelkét; hanem bölcseséget kértél az ítélettételre:

¹²Ímé a te beszéded szerint cselekszem, ímé adok néked bölcs és értelmes szívet, [11†] úgy hogy hozzád hasonló nem volt te előtted, és utánad sem támad olyan, mint te.

¹³Sőt még a mit nem kértél, azt is megadom néked, gazdagságot [12†] és dicsőséget: úgy hogy a királyok között nem lesz hozzád hasonló senki minden te idődben.

¹⁴És ha az én útaimon járándasz, megőrizvén az én végzéseimet és parancsolatimat, a miképen járt [13†] a te atyád, Dávid: meghosszabbítom életed idejét.

¹⁵És mikor felserkent Salamon, ímé álom volt. És méne Jeruzsálembe, és álla az Úr szövetségének [14†] ládája elé, és áldozék egészen égőáldozatokat, és készíte hálaáldozatokat, és szerze nagy lakomát minden szolgáinak.

¹⁶Abban az időben jött a királyhoz két parázna asszony, és megálla ő előtte.

¹⁷És monda az egyik asszony: Kérlek uram, én és ez az asszony egy házban laktunk, és szültem ő nála abban a házban.

¹⁸És harmadnappal az én szülésem után, ez az asszony is szült, és együtt valánk, senki idegen nem volt velünk a házban, hanem csak mi ketten valánk abban a házban.

¹⁹És ennek az asszonynak éjszaka meghalt a fia: mert ráfeküdt.

²⁰És felkelt éjfélkor, és elvitte az én fiamat mellőlem, mert a te szolgálóleányod aludt, és azt maga mellé fekteté, míg az ő meghalt fiát én mellém fektette.

²¹Mikor pedig hajnalban felkeltem, hogy megszoptassam az én fiamat: ímé, megholt; de reggel jól megnézegetvén, látám, hogy az nem az én fiam, a kit én szültem.

²²Monda pedig a másik asszony: Nem úgy van, az én fiam az, a ki él, a te fiad pedig az, a ki meghalt. Amaz viszont monda: Nem, hanem a te fiad az, a ki meghalt, és az én fiam az, a ki él. És ekképen versengettek a király előtt.

²³Akkor monda a király: Ez azt mondja: Ez az én fiam, a ki él, és a te fiad az, a ki meghalt; amaz meg ezt mondja: Semmiképen nem, hanem a te fiad az, a ki meghalt, és az én fiam az, a ki él.

²⁴És monda a király: Hozzatok nékem kardot! És mikor oda hozák a kardot a király elé,

²⁵Monda a király: Vágjátok két részre az eleven gyermeket, és adjátok az egyik részt egyiknek, a másikat pedig a másiknak.

²⁶Ekkor monda az az asszony, a kié vala az élő gyermek, a királynak, mert megindult szíve gyermekén: Kérlek, uram, adjátok [15†] néki az élő gyermeket, és ne öljétek meg őt. A másik pedig azt mondja vala. Se enyim, se tied ne legyen; vágjátok ketté.

²⁷Akkor felele a király, és monda: Adjátok amannak az élő gyermeket, és meg ne öljétek azt, mert az az ő anyja.

²⁸És mikor hallotta az egész Izráel ezt az ítéletet, [16†] a melyet tett vala a király, félék a királynak orczáját, mert látták, hogy Isten bölcsesége van az ő szívében az ítélettételre.