1Fiam! az én bölcseségemre figyelmezz, az én értelmemre hajtsd a te füledet,
2Hogy megtartsd a meggondolást, és a tudományt a te ajakid megőrizzék.
3Mert színmézet csepeg
4De annak vége keserű, mint az üröm, éles, mint a kétélű tőr.
5Az ő lábai a halálra mennek, az ő léptei a sírba törekszenek.
6Az életnek útát hogy ne követhesse, ösvényei változókká lettek, a nélkül, hogy ő eszébe venné.
7Most azért, fiaim, hallgassatok engem, és ne távozzatok el számnak beszéditől!
8Távoztasd el attól útadat, és ne közelgess házának ajtajához,
9Hogy másoknak ne add a te ékességedet, és esztendeidet a
10Hogy ne az idegenek teljenek be a te marháiddal, és a te keresményed más házába ne jusson.
11Hogy nyögnöd kelljen életed végén, a mikor megemésztetik a te húsod és a te tested,
12És azt kelljen mondanod: miképen gyűlöltem az erkölcsi tanítást, és a fenyítéket útálta az én elmém,
13És nem hallgattam az én vezetőim szavát, és az én tanítóimhoz nem hajtottam fülemet!
14Kevés híja volt, hogy minden gonoszságba nem merültem a gyülekezetnek és községnek közepette!
15Igyál vizet a te kútadból, és a te forrásod közepiből folyóvizet.
16Kifolyjanak-é a te forrásid, az utczákra a te vized folyásai?
17Egyedül tied legyenek, és nem az idegenekéi veled.
18Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének.
19A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az ő emlői elégítsenek meg téged minden időben, az ő szerelmében gyönyörködjél szüntelen.
20És miért bujdosnál, fiam, az idegen után, és ölelnéd keblét az idegennek?
21Mert az Úrnak szemei előtt vannak mindenkinek
22A maga álnokságai
23Ő meghal fenyíték híján, és bolondságának sokasága miatt támolyog.