Sámuel második könyve 1:1-27 KARB1908 - Bible AI

¹És lőn Saul halála után, mikor Dávid visszatért az Amálekiták legyőzéséből, és [1†] Dávid két napig Siklágban időzött:

²Ímé a harmadik napon egy férfi jöve a táborból Saultól, és az ő ruhái megszaggatva valának, [2†] fején pedig föld vala; és a mikor Dávidhoz ért, leesék a földre, és meghajtá magát.

³Monda pedig néki Dávid: Honnét jössz? Felele néki: Az Izráel táborából szaladék el.

⁴Monda néki Dávid: Mondd meg kérlek nékem, mint lőn a dolog? Ő pedig felele: Megfutamodék a nép a harczból, és a nép közül nagy sokaság esett el, és meghalának. Sőt Saul is és [3†] Jonathán az ő fia meghalának.

⁵Dávid pedig mondá az ifjúnak, ki néki ezt elbeszélé: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és Jonathán az ő fia?

⁶Felele az ifjú, ki a hírt hozta: Történetből felmenék a Gilboa hegyére, és ímé Saul [4†] az ő dárdájára támaszkodott vala, és ímé a szekerek és lovagok utólérék őtet.

⁷Hátratekintvén pedig Saul, megláta engem és szólíta, és mondék: Ímhol vagyok én.

⁸Monda pedig nékem: Ki vagy te? Felelék néki: Amálekita vagyok.

⁹Akkor monda nékem: Kérlek állj mellém és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem, [5†] pedig a lélek még teljesen bennem van.

¹⁰Annakokáért én mellé állván, megölém őtet, mert tudtam, hogy meg nem él, miután elesett, és elhozám a koronát, mely az ő fején vala, és az aranypereczet, mely az ő karján volt, és azokat ímé ide hoztam az én uramnak.

¹¹Akkor megragadá Dávid a maga ruháit és [6†] megszaggatá, úgyszintén a többi emberek is, a kik ő vele valának.

¹²És nagy zokogással sírának, és bőjtölének [7†] mind estvéig, Saulon és Jonathánon, az ő fián, és az Úrnak népén és Izráelnek házán, mivelhogy fegyver által hullottak el.

¹³És monda Dávid az ifjúnak, a ki ezt elbeszélé néki: Honnét való vagy te? Felele: Egy jövevény Amálekita férfi fia vagyok.

¹⁴Ismét monda néki Dávid: Hogy nem féltél felemelni kezedet [8†] az Úr felkentjének elvesztésére?

¹⁵És szólíta Dávid egyet az ő szolgái közül, kinek monda: Jőjj elő és öld meg [9†] őt. Ki általüté azt, és meghala.

¹⁶És monda néki Dávid: A te véred legyen a te fejeden: mert a tennen nyelved vallása bizonyságot tesz ellened, mondván: Én öltem [10†] meg az Úrnak felkentjét.

¹⁷És keservesen síra Dávid ilyen sírással, [11†] Saulon és Jonathánon, az ő fián,

¹⁸És monda (íjdal ez, hogy megtanulják Júda fiai, mely be van írva a [12†] Jásár könyvébe):

¹⁹Izráel! a te ékességed elesett halmaidon: miként hullottak el a hősök!

²⁰Meg ne mondjátok [13†] Gáthban, ne hirdessétek Askelon utczáin, hogy ne örvendjenek a Filiszteusok leányai, és ne ujjongjanak a körülmetéletlenek leányai.

²¹Gilboa [14†] hegyei, se harmat, se eső ti reátok ne szálljon, és mezőtök ne teremjen semmi áldozatra valót; mert ott hányatott el az erős vitézek paizsa, Saulnak paizsa, mintha meg nem kenettetett volna [15†] olajjal.

²²A megöletteknek vérétől és a hősöknek kövérétől Jonathán kézíve hátra nem [16†] tért, és a Saul fegyvere hiába nem járt.

²³Sault és Jonathánt, a kik egymást szerették [17†] és kedvelték míg éltek, a halál sem szakította el; a saskeselyűknél gyorsabbak és az oroszlánoknál erősebbek valának.

²⁴Izráel leányai! sirassátok Sault, ki karmazsinba öltöztetett gyönyörűen, és aranynyal ékesíté fel ruhátokat.

²⁵Oh, hogy elhullottak a hősök a harczban! Jonathán halmaidon esett el!

²⁶Sajnállak testvérem, Jonathán, kedves [18†] valál nékem nagyon, hozzám való szereteted csudálatra méltóbb volt az asszonyok szerelménél.

²⁷Oh, hogy elhullottak a hősök! És elvesztek a hadi szerszámok!