Sámuel második könyve 12:1-31 KARB1908 - Bible AI

¹Elküldé azért az Úr Dávidhoz Nátán prófétát, [1†] ki bemenvén hozzá, monda néki: Két ember vala egy városban, egyik gazdag, a másik szegény.

²A gazdagnak [2†] felette sok juhai és ökrei valának;

³A szegénynek [3†] pedig semmije nem vala egyéb egy kis nőstény báránykájánál, a melyet vett és táplált vala, s felnevelkedett nála gyermekeivel együtt; saját falatjából evett és poharából ivott és keblén aludt, és néki olyan vala, mintegy leánya.

⁴Mikor pedig utazó vendége érkezett a gazdagnak: sajnált az ő ökrei és juhai közül hozatni, hogy a vendégnek ételt készítsen belőle, a ki hozzá ment vala; hanem elvevé a szegénytől az ő bárányát, és azt főzeté meg a vendégnek, a ki hozzá ment.

⁵Akkor felgerjede Dávidnak haragja az ember ellen, és monda Nátánnak: Él az Úr, hogy halálnak fia az az ember, a ki azt cselekedte.

⁶A bárányért pedig négy [4†] annyit kell adnia, mivelhogy ezt mívelte, és annak nem kedvezett.

⁷És monda Nátán Dávidnak: Te vagy az [5†] az ember! Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Én [6†] kentelek fel téged, hogy király légy Izráel felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezéből.

⁸És néked adtam a te urad [7†] házát, és a te uradnak feleségeit a te kebeledbe; ennek felette néked adtam Izráelnek és Júdának házát; és ha még ez kevés volt, ezt s ezt adtam volna néked.

⁹Miért vetetted meg [8†] az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely útálatos ő előtte? A Hitteus Uriást fegyverrel [9†] ölted meg, és az ő feleségét magadnak vetted feleségül; magát pedig az Ammon fiainak fegyverével ölted meg.

¹⁰Most azért ne távozzék el a fegyver [10†] soha házadból, mivel megútáltál engem, [11†] és a Hitteus Uriás feleségét elvetted, hogy feleséged legyen.

¹¹Ezt mondja az Úr: Ímé én épen a saját házadból bocsátok reád csapásokat, és [12†] feleségeidet szemed láttára veszem el, és adom más felebarátodnak, és hál a te feleségeiddel fényes nappal.

¹²Mert te titkon cselekedtél; de én az egész Izráel előtt és napvilágnál cselekeszem azt.

¹³Monda azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! És monda Nátán Dávidnak: Az Úr is elvette a te bűnödet, nem fogsz [13†] meghalni.

¹⁴Mindazáltal, mivel alkalmat adtál a gyalázásra az Úr ellenségeinek e dologban: a te fiad [14†] is, a ki lett néked, bizonynyal meghal.

¹⁵Ezekután elméne Nátán az ő házához. És megveré az [15†] Úr a gyermeket, a kit az Uriás felesége szült vala Dávidnak; és megbetegedék.

¹⁶És könyörge Dávid az Istennek a gyermekért, és bőjtöle is Dávid, és bemenvén, a földön feküvék éjjel.

¹⁷Felkelének azért az ő házának vénei és menének ő hozzá, hogy felemeljék őt a földről: de nem akará, és nem is evék ő velek kenyeret.

¹⁸Hetednapra azért meghala a gyermek, [16†] és nem merik vala a Dávid szolgái néki megmondani, hogy meghalt a gyermek, mert ezt mondják vala: Ímé, még mikor a gyermek élt, szólottunk néki és meg sem hallotta szónkat; hogyan mondanánk meg néki, hogy meghalt a gyermek, hogy magának bajt szerezzen?

¹⁹Látván pedig Dávid, hogy az ő szolgái suttognak, eszébe vevé Dávid, hogy meghalt a gyermek, és monda Dávid az ő szolgáinak: Meghalt-é a gyermek? Azok mondának: Meghalt.

²⁰Felkelvén azért Dávid a földről, megmosdék és megkené magát és más ruhát vőn magára, és bemenvén az Úr házába, [17†] imádkozék. Azután beméne a maga házába, és kérésére kenyeret vivének eleibe, és evék.

²¹Akkor mondának az ő szolgái néki: Mi dolog ez, a mit míveltél? Míg a gyermek élt, bőjtöltél és sírtál; most pedig, hogy meghalt a gyermek, felkelél és kenyeret ettél.

²²Monda ő: Míg a gyermek élt, addig bőjtöltem és sírtam; mert ezt mondottam: Ki tudja, [18†] talán az Úr könyörül rajtam, és megél a gyermek.

²³De most, hogy meghalt, vajjon miért bőjtölnék? Vajjon visszahozhatom-é azzal? Én megyek ő [19†] hozzá, de ő nem jő ide vissza én hozzám.

²⁴És megvigasztalá Dávid az ő feleségét, Bethsabét, és beméne hozzá, és vele hála. És ő szült fiat, [20†] és nevezé annak nevét Salamonnak, és az Úr szereté azt,

²⁵A mint megizente vala Nátán próféta által, ki nevezé az ő nevét Jedidjának, az Úrért.

²⁶Joáb pedig [21†] hadakozék az Ammon fiainak városa, Rabba ellen, és megvevé a királyi várost.

²⁷És követeket külde Dávidhoz Joáb ilyen követséggel: Hadakoztam Rabba ellen, és meg is vettem a városnak egyik részét, a hol a víz van.

²⁸Most azért gyűjtsd egybe a népnek maradékát, és szállj táborba a város ellen, foglald el azt, nehogy valamiképen, ha én foglalnám el, róla neveztessék az én nevem.

²⁹Egybegyűjté azért Dávid mind az egész népet, és aláméne Rabba ellen, és harczola ellene, és elfoglalá azt.

³⁰És elvevé az ő [22†] királyuknak koronáját annak fejéről, melynek súlya egy tálentum arany volt, és drága kövekkel vala rakva, és lőn a Dávid fején, és a városból felette sok zsákmányt hozott el.

³¹A népet pedig, mely benne vala, kihozatá; és némelyét [23†] fűrész, némelyét vasborona alá, némelyét fejsze alá vetteté; némelyeket mészkemenczén vitt által, és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával. Haza méne azután Dávid és az egész nép Jeruzsálembe.