Sámuel második könyve 15:1-37 KARB1908 - Bible AI

¹Lőn pedig annakutána, szerze magának Absolon [1†] szekeret, lovakat és ötven embert, kik előtte szaladjanak.

²És reggelenként felkelvén Absolon, megálla az útfélen a kapuban, és mindenkit, a kinek dolga lévén, a királyhoz megy ítélet végett, megszólíta Absolon, és megkérdé: Micsoda városból való vagy te? És ha azt mondá: Izráelnek egyik nemzetségéből való a te szolgád;

³Monda néki Absolon: Ímé a te beszéded mind jó és mind igaz; de senki sincs, a ki téged meghallgatna a királynál.

⁴Mondja vala ismét Absolon: Vajha valaki engem tenne ítélőbíróvá e földön, és én hozzám jőne minden ember, a kinek valami ügye és pere volna, igazat tennék néki.

⁵Mikor pedig valaki hozzá megy és fejet hajt vala néki, azonnal kezét nyujtja vala, és megfogván, megcsókolja vala őt.

⁶És e képen cselekedék Absolon egész Izráellel, valakik ítéletért a királyhoz mennek vala, és így Absolon az Izráel fiainak szíveket alattomban megnyeri vala.

⁷Lőn pedig negyven esztendő mulván, monda Absolon a királynak: Hadd menjek el, és teljesítsem [2†] Hebronban azt a fogadást, melyet fogadtam az Úrnak;

⁸Mert fogadást tett a te szolgád, mikor Gessurban laktam, mely Siriában van, ezt mondván: Ha valóban hazavezérel engem az Úr Jeruzsálembe, az Úrnak szolgálok.

⁹Monda néki a király: Menj el békével; és felkelvén, elméne Hebronba.

¹⁰Hírnököket külde pedig Absolon Izráelnek minden nemzetségéhez, hogy megmondják: Mikor a trombitaszót halljátok, azt mondjátok: Absolon uralkodik Hebronban.

¹¹És Absolonnal együtt kétszáz férfi is elméne Jeruzsálemből, kiket meghívott, kik jóhiszeműleg menének, semmit nem tudván a dologról.

¹²És elküldvén Absolon, hivatá a Gilóból való [3†] Akhitófelt is, Dávidnak tanácsosát, az ő városából Gilóból, míg ő az áldozatot végezte. És igen nagy lőn az összeesküvés, és a nép gyülekezék és szaporodék Absolon mellett.

¹³És követ méne Dávidhoz ilyen izenettel: Az Izráel népének szíve Absolon felé hajlik.

¹⁴Akkor monda Dávid minden szolgáinak, kik vele valának Jeruzsálemben: Keljetek fel, és [4†] fussunk el, mert itt nincsen számunkra menekülés Absolon elől; siessetek elmenni, hogy valamikép sietve utól ne érjen minket, s ne hozzon szerencsétlenséget reánk, és a várost le ne vágja fegyvernek élével.

¹⁵Mondának pedig a király szolgái a királynak: Minden úgy legyen, a mint tetszik a királynak, a mi urunknak, ímé itt vannak a te szolgáid.

¹⁶Kiméne azért a király és egész háznépe ő utána, és otthon hagyá a király tíz [5†] ágyasát, hogy őrizzék a házat.

¹⁷És kimenvén a király és egész háznépe ő utána, megállapodának a legszélső háznál.

¹⁸És minden szolgái ő mellé menének; és a Kereteusok, [6†] a Peleteusok mind, a [7†] Gitteusok is mind, az a hatszáz férfi, kik vele jövének Gáthból, elvonulának a király előtt.

¹⁹Monda pedig a király [8†] a Gitteus Ittainak: Miért jössz el te is mi velünk? Menj vissza, és maradj a királynál, mert te idegen vagy és vissza is költözhetel szülő helyedre.

²⁰Csak tegnap [9†] jöttél, és már ma zaklassalak téged, hogy velünk jőjj? Én megyek oda, a hova mehetek; te pedig térj vissza, és vidd vissza testvéredet is; irgalmasság és igazság legyen veled.

²¹És felele Ittai a királynak, mondván: Él az Úr és él az én uram, a király, hogy valahol lesz az én uram, a király, mind halálában, mind [10†] életében, ott lesz a te szolgád is.

²²Monda azért Dávid Ittainak: Ám jőjj el és menjünk el. És elméne a Gitteus Ittai és az ő emberei együtt, még a kicsinyek is, valakik vele valának.

²³És az egész föld népe nagy jajgatással sír vala, mikor az egész nép elméne. A király azért általméne a Kedron patakán, és a nép mind átméne az útra, a puszta felé.

²⁴És ímé vele vala [11†] Sádók is, és a Léviták mind, kik az Isten szövetségének ládáját hordozzák vala; és letevék az Isten ládáját. Azonközben Abjátár [12†] is felméne, míg a nép a városból mind kitakarodék.

²⁵És monda a király Sádóknak: Vidd vissza az Isten ládáját a városba, ha én az Úr előtt kedves leszek, engem ismét haza hoz, megmutatja nékem azt, és az ő sátorát.

²⁶Ha pedig azt mondja: Nem gyönyörködöm benned: Ímhol vagyok, cselekedjék [13†] velem úgy, a mint néki tetszik.

²⁷Monda annakfelette a király Sádók papnak: [14†] Nemde nem próféta vagy-é te? Azért menj haza békességben a városba, Akhimás is, a te fiad, és az Abjátár fia, Jonathán, a ti két fiatok, veletek együtt.

²⁸Lássátok, ímé én itt időzöm, ennek a pusztának sík mezején, míg tőletek hír jő, és nékem [15†] izentek.

²⁹Visszavivék azért Sádók és Abjátár Jeruzsálembe [16†] az Isten ládáját, és otthon maradának.

³⁰Dávid pedig felméne az olajfáknak hegyén, mentében sírva, fejét beborítva, [17†] saru nélkül ment, és az egész nép, mely vele volt, kiki beborította fejét, és mentökben sírának.

³¹Megizenék azonközben Dávidnak, hogy Akhitófel is a pártosok között van Absolonnal, és monda Dávid: Kérlek, óh Uram, hiúsítsd meg [18†] az Akhitófel tanácsát.

³²És a mint feljuta Dávid a hegy tetejére, hogy ott imádkozzék az Istennek, ímé eleibe jöve az Árkeából való Khúsai, [19†] ki ruháját megszaggatá és földet [20†] hinte fejére.

³³És monda néki Dávid: Ha eljösz velem, terhemre leszel nékem;

³⁴De ha a városba visszatérsz, és ezt mondod Absolonnak: Te szolgád vagyok, óh király; ennekelőtte a te atyád szolgája voltam, most immár a te szolgád leszek, megronthatod Akhitófelnek ellenem [21†] való tanácsát.

³⁵És ímé veled lesznek ott [22†] Sádók és Abjátár papok; azért minden dolgot, a mit hallándasz a király házából, mondj meg a papoknak, Sádóknak és Abjátárnak.

³⁶Ímé ott van velök az ő két [23†] fiok is, Akhimás, a Sádók fia, és Jonathán, az Abjátár fia, kik által nékem mindjárt megizenhetitek, valamit hallotok.

³⁷Elméne azért Khúsai, a Dávid barátja [24†] a városba, Absolon pedig bevonula Jeruzsálembe.