Sámuel második könyve 16:1-23 KARB1908 - Bible AI

¹Mikor pedig Dávid egy kevéssé alább ment a hegy tetejéről, eleibe jöve Siba, a Mefibóset szolgája, két megnyergelt szamárral, melyeken kétszáz kenyér és száz kötés aszúszőlő és száz csomó füge és egy tömlő bor vala.

²És monda a [1†] király Sibának: Mit akarsz ezzel? Felele Siba: A szamarak a király háznépéé legyenek, hogy rajtok járjanak; a kenyér pedig és a füge, hogy a szolgák megegyék, és a bor, hogy igyék, a ki megfárad a pusztában.

³És monda a király: Hol van most a te uradnak [2†] fia? Felele Siba a királynak: Ímé Jeruzsálemben marada, mert azt mondja: Visszaadja [3†] ma nékem Izráel háznépe az én atyámnak országát.

⁴És monda a király Sibának: Ímé minden [4†] tied legyen, valamije volt Mefibósetnek. Monda akkor Siba: Meghajtom magamat; vajha kegyelmet találnék előtted, óh uram király!

⁵Elméne azután Dávid király Bahurimig, és ímé onnan egy férfi jöve ki a Saul nemzetségéből való, kinek neve Sémei [5†] vala, Gérának fia, és kijövén szidalmazza vala őket.

⁶És kővel hajigálá Dávidot és Dávid királynak minden szolgáit, jóllehet az egész nép és az erős férfiak mindnyájan az ő jobb és balkeze felől valának.

⁷És így szóla Sémei szitkozódása közben: Eredj, eredj te [6†] vérszopó és istentelen ember!

⁸Megfizet most az Úr néked Saul egész házanépének [7†] véréért, a ki helyett te uralkodol; és adta az Úr az országot a te fiadnak, Absolonnak: és ímé te nyomorúságban vagy, mert vérszopó ember vagy!

⁹Monda pedig Abisai, Sérujának fia, a [8†] királynak: Hogyan szidalmazhatja ez a holt eb az én uramat, a királyt? Majd én elmegyek és fejét veszem.

¹⁰Monda pedig a király: Mi közöm van veletek, Sérujának [9†] fiai? Hadd szidalmazzon, mert az Úr mondotta néki: Szidalmazzad Dávidot; és ki mondhatja néki: Miért míveled ezt?

¹¹És monda Dávid Abisainak és minden szolgáinak: Íme az én fiam, ki az én ágyékomból [10†] származott, kergeti az én életemet: hogyne cselekedné tehát e Benjáminita? Hagyjatok békét néki, hadd szidalmazzon; mert az Úr mondotta néki.

¹²Netalán reá tekint az Úr az én nyomorúságomra, és jóval [11†] fizet még ma nékem az Úr az ő átka helyett.

¹³És megy vala Dávid és az ő népe az úton, Sémei pedig a hegyoldalon átellenében menvén, mentében átkozódik [12†] és köveket hajigál vala ő ellenébe, és port hány vala.

¹⁴Eljuta annakutána a király és az egész nép, mely vele vala, Ajefimbe, és ott megnyugovék.

¹⁵Absolon pedig és az egész nép, Izráelnek férfiai, bemenének [13†] Jeruzsálembe, és Akhitófel is ő vele.

¹⁶Mikor pedig az Arkeából való Khúsai, [14†] a Dávid barátja bement Absolonhoz, monda Khúsai Absolonnak: Éljen a [15†] király, éljen a király!

¹⁷És monda Absolon Khúsainak: Ez-é a barátod iránti [16†] szereteted? Miért nem mentél el barátoddal?

¹⁸Felele Khúsai Absolonnak: Nem, hanem a kit az Úr és ez a nép választ, és az Izráelnek minden fiai: azé leszek és azzal maradok.

¹⁹Azután ugyan kinek szolgálnék örömestebb, mint az én barátom fiának? A mint szolgáltam a te atyádnak, szintén olyan leszek te hozzád is.

²⁰Monda pedig Absolon [17†] Akhitófelnek: Adjatok tanácsot, mit cselekedjünk?

²¹Felele Akhitófel Absolonnak: Menj be a te atyádnak [18†] ágyasaihoz, a kiket itthon hagyott, hogy őriznék a házat: és megérti az egész Izráel, hogy te atyád előtt gyűlöltté tetted magadat, és annál inkább megerősödnek mindazoknak kezeik, a kik melletted vannak.

²²Sátort vonának azért Absolonnak a tetőn, és beméne Absolon az ő atyjának ágyasaihoz, az egész [19†] Izráelnek szeme láttára.

²³És Akhitófel tanácsa, melyet adott, olyannak tekintetett abban az időben, mintha valaki az Isten szavát kérdezte volna; olyan volt Akhitófelnek minden tanácsa mind Dávid előtt, mind Absolon előtt.