Sámuel második könyve 19:1-43 KARB1908 - Bible AI

¹És megjelenték Joábnak, hogy a király siratja és gyászolja Absolont.

²És gyászra fordult a szabadulás azon a napon az egész népre nézve, mert a nép azon a napon hallja vala, hogy beszélik: Így bánkódik a király az ő fián.

³És belopózkodék a nép azon a napon, bemenvén a városba, mint lopózkodni szokott a nép, mely szégyenli magát, hogy a harczból elmenekült.

⁴A király pedig eltakarván [1†] orczáját, fenszóval kiáltja vala a király: Édes fiam, Absolon! Absolon, édes fiam! szerelmes fiam!

⁵Akkor méne Joáb a házba a királyhoz, és monda: Megszégyenítetted e mai napon minden te szolgáidnak orczáját, kik e mai napon a te [2†] lelkedet megszabadították, és a te fiaidnak és leányidnak lelkeit, és feleségidnek lelkeit, és ágyasidnak lelkeit;

⁶Szeretvén azokat, a kik téged gyűlölnek és gyűlölvén azokat, a kik téged szeretnek; mert kijelentetted ma, hogy előtted a vezérek és szolgák mind semmik; mert tapasztaltam ma, hogy csak élne Absolon, ha mi mindnyájan meghaltunk volna is ma, jobbnak [3†] tetszenék néked.

⁷Azért most kelj fel, menj ki, és szólj kedvök szerint a te szolgáidnak; mert esküszöm az Úrra, hogy ha ki nem jössz, ez éjjel egy ember sem marad melletted, és ez gonoszabb lesz reád nézve mindama nyomorúságnál, mely veled történt ifjúságodtól fogva, mind e mai napig.

⁸Felkele azért a király és leüle a kapuban, és hírül adták az egész népnek, mondván: Ímé a király a kapuban ül. Akkor mind az egész nép eleibe jöve a királynak. Izráel pedig elmenekült, [4†] kiki az ő sátorába.

⁹Mind az egész nép között pedig nagy veszekedés vala Izráelnek mindenik nemzetségében, kik ezt mondják vala: A király szabadított meg minket a mi ellenségeinknek kezéből, a Filiszteusok [5†] kezéből is ő szabadított meg; és most Absolon elől elmenekült az országból.

¹⁰Absolon pedig, kit felkentünk vala, meghalt [6†] a hadban. Mit késtek azért hazahozni a királyt?

¹¹Dávid király pedig elkülde Sádók és Abjátár papokhoz, mondván: Szóljatok a [7†] júdabeli véneknek, ezt mondván: Mi az oka, hogy utolsók akartok lenni a királynak hazahozásában? Mert az egész Izráelnek [8†] szava eljutott a királynak házába.

¹²Én atyámfiai vagytok, én [9†] csontom és én testem vagytok; miért lesztek tehát utolsók a királynak hazahozásában?

¹³És Amasának [10†] azt mondjátok: Nemde te is nem én csontom és testem vagy-é? Úgy cselekedjék velem az Isten és úgy segéljen, ha nem leszel a sereg fővezére minden időben én előttem Joáb [11†] helyett.

¹⁴És megnyeré Júda minden emberének szívét, mint egy emberét, kik elküldének a királyhoz: Jőjj haza mind te, mind a te szolgáid.

¹⁵Hazatére azért a király; és a mint a Jordánhoz érkezék, Júda férfiai Gilgálba menének, hogy a királynak eleibe jussanak, és általvigyék a királyt a Jordánon.

¹⁶Siete pedig Sémei is, [12†] Gérának fia, a Bahurimból való Benjáminita, és ő is a Júda nemzetségével eleibe méne Dávid királynak.

¹⁷És ezer ember vala ő vele Benjámin nemzetségéből, és [13†] Siba, a Saul házában való szolga, és tizenöt fia, és húsz szolgája is vele valának, és általmenének a Jordánon a király előtt.

¹⁸Kompot is vivének által, hogy a király háznépét általhozzák, és hogy kedve szerint cselekedjenek. Sémei pedig Gérának fia, térdre esék a király előtt, mikor a Jordánon általment.

¹⁹És monda a királynak: Ne tulajdonítsa vétkül nékem az én uram az én álnokságomat; [14†] és ne emlékezzél meg arról, hogy gonoszul cselekedék veled a te szolgád azon a napon, a melyen az én uram, a király Jeruzsálemből kiméne, hogy szívére venné a király;

²⁰Mert elismeri a te szolgád, hogy én vétkeztem, és ímé az egész József nemzetsége [15†] közül én jöttem ma először, hogy a királynak, az én uramnak eleibe menjek.

²¹És felele Abisai, [16†] Sérujának fia és monda: Nem ölöd-é meg azért Sémeit, hogy káromlásokat szólott az Úrnak felkentje ellen?

²²Monda pedig Dávid: Mi közöm van veletek, Sérujának [17†] fiai, hogy ellenkezni akartok velem ma? Ma kellene-é embert ölni [18†] Izráelben? Mintha nem tudnám, hogy ma lettem újonnan Izráel királya.

²³És monda a király Sémeinek: Nem halsz meg; [19†] és megesküvék néki a király.

²⁴Méfibóset is, Saulnak [20†] fia eleibe jöve a királynak, és sem lábait, sem szakálát meg nem tisztította, sem ruháját meg nem mosatta attól a naptól fogva, hogy a király elment vala, mindama napig, a melyen békességgel haza jöve.

²⁵És lőn, hogy mikor Jeruzsálemből kijött eleibe a királynak, monda néki a király: Miért nem jöttél volt el velem Méfibóset?

²⁶És ő felele: Uram király, az én szolgám csalt meg engem; mert azt mondotta a te szolgád: Megnyergeltetem a szamarat, és felülök rá, és elmegyek a királylyal; mert sánta a te szolgád.

²⁷És rágalmazott [21†] engem, a te szolgádat az én uram, a király előtt; de az én uram, a király olyan, [22†] mint az Istennek angyala: azért cselekedjél úgy, a mint néked tetszik!

²⁸Mert jóllehet az én atyámnak egész háznépe csak halált érdemlett volna az én uramtól, a királytól, mégis a te szolgádat azok közé helyezéd, [23†] a kik asztalodnál esznek. Azért micsoda követelésem és micsoda kérésem volna még a király előtt?

²⁹Monda néki akkor a király: Mi szükség többet szólnod? Én megmondottam, hogy te és Siba [24†] osztozzatok meg a jószágon.

³⁰És monda Méfibóset a királynak: Elveheti az egészet, csakhogy az én uram, a király [25†] békességben haza jöhete.

³¹A Gileádból való Barzillai [26†] is eljöve Rógelimból, és általméne a királylyal a Jordánon, kisérvén őt a Jordánon.

³²Barzillai pedig igen vén ember vala, nyolczvan esztendős, és ő [27†] táplálta vala a királyt, míg Mahanáimban lakott; mert igen gazdag ember vala.

³³Monda pedig a király Barzillainak: Jere velem és eltartlak [28†] téged magamnál Jeruzsálemben.

³⁴Barzillai pedig monda a királynak: Mennyi az én életem esztendeinek napja, hogy én felmehetnék a királylyal Jeruzsálembe?

³⁵Nyolczvan esztendős vagyok ma, avagy képes vagyok-é még különbséget tenni [29†] a jó és rossz között, vagy érzem-é, a te szolgád, ízét annak, a mit eszem és iszom, vagy gyönyörködhetem-é az éneklő férfiak és asszonyok hangjaiban? Miért lenne terhére a te szolgád az én uramnak, a királynak?

³⁶Egy kevés ideig óhajtana a Jordánon átmenni a királylyal a te szolgád; miért adna azért a király nékem ily nagy jutalmat?

³⁷Hadd menjen vissza, kérlek, a te szolgád, és hadd [30†] haljak meg az én városomban, az én atyámnak és anyámnak temetőhelyében. Hanem inkább ímhol a te szolgád, Kimhám, menjen el ő a királylyal, az én urammal, és cselekedjél úgy vele, a mint néked jónak tetszik.

³⁸És monda a király: Jőjjön el velem Kimhám és azt cselekszem vele, a mi néked tetszik; és valamit tőlem kivánsz, megcselekeszem veled.

³⁹Mikor pedig általkelt a Jordánon az egész nép, és a király is általment, megcsókolván a király Barzillait, megáldá őt, ki visszatére az ő helyére.

⁴⁰Általméne pedig a király Gilgálba, és Kimhám ő vele megy vala és Júdának egész népe, a kik a királyt átszállították, sőt Izráel népének [31†] is fele.

⁴¹És ímé, Izráelnek minden férfiai eljövének a királyhoz és mondák a királynak: Miért loptak el téged a mi atyánkfiai, a Júda nemzetsége? És hozták által a királyt és az ő háznépét a Jordánon, és Dávidnak minden embereit vele egyetemben?

⁴²Felelének pedig mindnyájan a Júda férfiai az Izráel férfiainak: Azért, mert a király közelebb áll [32†] hozzám; és miért neheztelsz ezért a dologért? Avagy megvendégelt-é azért a király? Avagy megajándékozott-é valami ajándékkal?

⁴³Felelvén pedig az Izráel férfiai a Júda férfiainak, mondának: Tízszeres részem van nékem a királyhoz, és Dávidra nézve is elsőbbségem van feletted. Miért tartottál azért semminek engem? Avagy nem én [33†] tettem-é legelőször szóvá, hogy hozzuk haza a mi királyunkat? De mindazáltal erősebb lőn a Júda férfiainak szava, az Izráel férfiainak szavánál.