Sámuel második könyve 6:1-23 KARB1908 - Bible AI

¹Összegyűjté ezek után Dávid az egész [1†] Izráelnek színét, harmincezer embert.

²És felkelvén, elméne Dávid az egész néppel együtt, mely vele vala, Júdának városába, [2†] Bahalába, hogy elhozza onnét az Isten ládáját, mely Névről, a Seregek Urának nevéről neveztetik, ki ül a Kérubok [3†] között.

³És tevék az Isten ládáját új [4†] szekérre, és elhozák azt Abinádábnak házától, mely vala a dombon, és Uzza és Ahió, Abinádáb fiai vezetik az új szekeret.

⁴Elvivék azért azt az [5†] Abinádáb házából, mely a dombon vala, az Isten ládájával, és Ahió a láda előtt megyen.

⁵Dávid [6†] pedig és az egész Izráel népe örvendeznek vala az Úr előtt, jegenyefából való minden szerszámokkal, hegedűkkel, lantokkal, dobokkal, sípokkal és czimbalmokkal.

⁶És mikor Nákonnak [7†] szérűjére jutának, kinyújtá Uzza az ő kezét az Isten ládájára, és megtartá azt; mert az ökrök félremozdították vala.

⁷Ennekokáért felgerjede az Úr haragja Uzza ellen, és megölé ott őt az Isten vakmerőségéért: és meghala ott az Isten ládája mellett.

⁸És bosszankodék Dávid, hogy az Úr ilyen romlással rontotta meg Uzzát, és nevezé azt a helyet Péres Uzzának, mind e mai napig.

⁹Megfélemlék azért Dávid azon a napon az Úrtól, és monda: Hogyan jőjjön az Úr ládája én hozzám?

¹⁰És nem akará Dávid magához vinni az Úrnak ládáját [8†] Dávidnak városába, hanem letéteté azt Dávid a Gitteus Obed [9†] Edom házánál.

¹¹És lőn az Úrnak ládája a Gitteus Obed Edom házánál három hónapig, és megáldá az Úr Obed Edomot és egész háznépét.

¹²És megmondák Dávid királynak ilyen szóval: Megáldotta az Úr [10†] az Obed Edom házát és mindenét, a mije van, az Isten ládájáért. És elmenvén Dávid, elvivé [11†] az Isten ládáját az Obed Edom házától Dávid [12†] városába [13†] vígassággal.

¹³Mikor pedig azok, a kik az Úr ládáját vitték, hat lépést mentek, áldozék ott egy ökröt és hízott borjút.

¹⁴Dávid pedig teljes [14†] erejéből tánczol vala az Úr előtt, és gyolcs [15†] efódot övedzett magára Dávid.

¹⁵Dávid azért és Izráelnek egész háza felvivék az Úr ládáját énekléssel és trombitaszóval.

¹⁶Lőn pedig, hogy mikor az Úr ládája Dávid városába ért, [16†] Mikál, Saulnak leánya kinéz vala az ablakon, és látván, hogy Dávid király ugrál és tánczol az Úr előtt, [17†] megútálá őt szívében.

¹⁷Mikor pedig bevitték az Úr ládáját, és elhelyezék azt az [18†] ő helyére a sátornak közepére, melyet számára Dávid felállíttatott: akkor áldozott Dávid egészen égőáldozatokat és hálaadó áldozatokat, az Úr előtt.

¹⁸Mikor pedig elvégezte Dávid az egészen égőáldozatot, és a hálaadó áldozatot, megáldá [19†] a népet a Seregek Urának nevében.

¹⁹És osztogattata Dávid mind az egész népnek, Izráel egész seregének, férfiaknak és asszonyoknak, mindenkinek egy-egy lepényt, egy-egy darab húst, és egy-egy kalácsot; és elméne mind az egész nép, kiki az ő házához.

²⁰Mikor pedig Dávid hazament, hogy megáldja az ő háznépét is: kijöve Mikál, a Saul leánya Dávid eleibe, és monda: Mily dicsőséges [20†] vala ma Izráel királya, ki az ő szolgáinak szolgálói előtt felfosztózott vala ma, mint a hogy egy esztelen szokott felfosztózni!

²¹És monda Dávid Mikálnak: Az Úr előtt, ki inkább engem [21†] választott, mint atyádat és az ő egész házanépét, hogy az Úr népének, Izráelnek fejedelme [22†] legyek, igen, az Úr előtt örvendezém.

²²Sőt minél inkább megalázom magamat és minél alábbvaló leszek a magam szemei előtt: annál dicséretreméltóbb leszek a szolgálók [23†] előtt, a kikről te szólasz.

²³Ennekokáért Mikálnak, Saul leányának nem lőn soha [24†] gyermeke az ő halálának napjáig.